november 2015 - My k-blog

2015. november 29., vasárnap

SONAMOO

14:41 0
SONAMOO
(Balról jobbra: High.D, Minjae, New Sun, Nahyun, Sumin, D.ana és Euijin)

SONAMOO (소나무) egy hét tagú lánybanda a TS Ent. alatt. Hivatalosan a "Deja Vu" című kisalbumukkal debütáltak 2014-ben, debütáló előadásukra pedig 2015 januárjában került sor a KBS Music Bank műsorának színpadán. A csapat tagjai: Sumin, Minjae, D.ana, Nahyun, Euijin, High.D és New Sun.
Két kisalbum megjelenése után egy hiátus következett a lányok karrierjében, de 2016 nyarán ismét visszatértek.

➞ Nevük jelentése: Nevük jelentése mögött a tagok vágya húzódik meg, mi szerint olyan zenét akarnak csinálni, ami életerős és örökzöld, pont mint a fenyőfa. ("소나무" = fenyőfa)


Debütálás dátuma2014. december 29.
ÜgynökségTS Entertainment
Rajongók neve: Pinecone (솔방울)
Hivatalos szín: Pearl Sapphire Green
KiáltásHello! Evergreen~ we are SONAMOO!

HIVATALOS:


~~
Videográfia
~~

Magyar K-Pop Mikulás titkos küldetése

13:19 0
Magyar K-Pop Mikulás titkos küldetése
Az idén felütötte a fejét egy szerintem nagyon érdekes kedvezményezés, ahol örömet szerezhettek  rajongótársaitoknak. Ebben a kis játékban Ti magatok váltok Mikulássá, ahol egy-egy fanfictionnel ajándékozhatjátok meg egymást Karácsony és Új Év alkalmából. 

A résztvevők véletlenszerűen és névtelenül kapnak egy “kicsi listát’, amelynek megfelelően kell megírniuk a fanfictiont.

A „kicsi lista” tartalma:

  • 3 kedvenc előadó (ami lehet banda/csapat/szólóénekes)
  • Mind a három megadott csapatból két főkedvenc. (lehet volt tag is)
  • Lehet yaoi/yuri párosítás a fanfictionben amit kapni fogsz? (Igen vagy Nem)
  • Korhatáros – Korhatár nélküli? (tartalmazhat-e vagy nem erotikus részeket)
  • Egyéb: (ha van valami olyasmi, amit kifejezetten szeretnétek, ha az író elkerülne)

Amennyiben érdekel titeket itt találhattok bővebb információkat a küldetéssel kapcsolatban:



2015. november 28., szombat

Ulzzang - Park Jae Hyun

11:09 0
Ulzzang - Park Jae Hyun


Születési dátum: 1992.09.20
Vértípus: AB
Nemzetiség: koreai

Érdekességek:

-Szerepelt az Ulzzang Shidae 1.évadában
- A Gabalnara hajmodellje
- Az Arasi, Tomonari és a  10vs20 ruházati modellje



2015. november 22., vasárnap

Ulzzang - Kim Shin Yeong

9:23 0
Ulzzang - Kim Shin Yeong


Beceneve: Shin-Shin
Született: 1986.09.27
Vértípus: AB
Nemzetiség: koreai

Érdekességek:

◦ Keresztény
◦ A Gabahara, Cherry Spoon és a Magie Girl modellje
◦ Beszéli a koreai, japán, angol, kínai és a spanyol nyelvet.


2015. november 21., szombat

BEAT WIN

18:44 0
BEAT WIN
(Balról jobbra: Youngjo, Jungha (ex-tag), Seongho (ex-tag), Yoonhu (ex-tag) és Sunhyuk)
BEAT WIN (비트윈) egy dél-koreai banda, mely 2014-ben debütált az Elen Entertainment (korábban Heavenly Ent.) alatt a "She's My Girl" c. számmal. Ugyanebben az évben jelent meg első japán kislemezük is. A banda eredeti 6 tagja Sangkyu, Sunhyeok, Jungha, Youngjo, Sungho és Yoonhoo voltak, viszont 2015-ben Sangkyu elhagyta a csapatot személyes okok miatt. Első mini albumuk ugyanezen év augusztusában jelent meg, ekkor már 5 taggal. 2017 szeptemberében lépett ki Seongho és Yoonhu, decemberben pedig Jungha is követte őket. A csapat azóta inaktív.

Debütálás dátuma: 2014. január 6.
Koreai ügynökségElen Entertainment
Hivatalos rajongói névTrophy (트로피)
Japán nevükビトゥウィン
KiáltásukDrop the beat, BEAT WIN! Hello, we are BEAT WIN!

HIVATALOS:


Videográfia


Hello Venus

18:00 0
Hello Venus
(Balról jobbra: Nara, Yeoreum, Alice, Yooyoung, Seoyoung és Lime)
 A HELLO VENUS (헬로비너스) egy 6 tagból álló lánycsapat volt. Eredetileg az After School és NU'EST testvércsapata voltak és 2012-ben debütáltak "Venus" című dalukkal.
 A Pledis Ent. és Fantagio Music közös projektje volt a banda, ahol Alice, Nara, Lime és Yooyoung Fantagio, Yoo Ara és Yoonjo pedig a Pledis Ent. neve alatt dolgoztak. Miután a két cég felbontotta a projekt érdekében kialakított kapcsolatot a banda 4 tagja – Alice, Nara, Lime és Yooyoung – a Fantagionál maradt, ám Yoo Ara és Yoonjo továbbra is a Pledis Ent.-nél kívántak maradni, ám ekkor már színészi pályára léptek. Ekkor csatlakozott Seoyoung és Yeoreum, akik a korábbi 4 taggal együtt kiegészítve alkották a Hello Venus új felállását. Ettől fogva a Hello Venus hat tagja hivatalosan (és kizárólag) a Fantagio cégéhez tartozó előadók voltak.
 A csapat nevéhez olyan slágerek köthetők, mint a "Sticky Sticky", "Wiggle Wiggle" vagy "I'm Ill". Utolsó közös albumuk 2017-ben jelent meg, ezt követően már csak kisebb projektekben vettek részt, így felbomlásuk híre senkinek sem okozott nagy meglepetést. 2019 áprilisának végén a Fantagio közleményéből megtudtuk, hogy a csapat május 8-án lejáró szerződését érintő tárgyalások véget értek, a Hello Venus 7 év után pedig felbomlik. A tagok kapcsolata nem romlott meg és az ügynökség is támogatását fejezte ki a lányok iránt. Alice és Nara nem újították meg egyéni szerződéseiket, míg a többi 4 tag a Fantagionál maradt, ám egyéni karrierjüket folytatták.

➞ Nevük jelentése: a Hello azt jelenti, hogy mint új előadók köszönnek a koreai popiparnak, a Venus nem más, mint Vénusz, római istennő nevéből fakad, ami azt jelenti, hogy kiemelkedő szépségük elbűvöli az embereket. Ha a Hello-t és Venus-t egybeírjuk megkapjuk, hogy HEL-'LOVE'-NUS, hiszen Vénusz a szerelem istennője is, nem csak a szépségé.

Aktív évek: 20122019
Debütálás dátuma: 2012. május 9.
Koreai ügynökségFantagio Music
Japán ügynökségNEOWIZ Internet
Japán nevükハロービーナス
Rajongók neveHello Cupid (헬로큐피드)
Hivatalos színlime zöld

SzólókAliceLime

HIVATALOS:
Hivatalos oldal

2015. november 20., péntek

VAV

20:09 1
VAV

 A VAV (브이에이브이) egy jelenleg 7 tagú dél-koreai fiúcsapat. A csapatot koreai és kínai tagok alkotják: ACEBaronJacobSt.Van, Ayno, Lou és Ziu.
Hivatalosan 2015 októberében
 debütáltak "Under The Moonlight" c. minialbumukkal, s az első hivatalos fellépésük az MBC Music Core színpadán történt meg november 7-én. Első visszatérésükre 2016 májusában került sor a "Brotherhood" címet viselő minialbumukkal.

A fiúknak már rookie korukban is megadatott a lehetőség, hogy egy ismert web komikussal dolgozzanak együtt a webtoonjukon - 'Under the Moonlight' címen. Sőt, már a debütálásuk előtt elkezdték megjelentetni az 'Under the Moonlight' részeit, melyeket a Weibo oldalukon is közölték, ezzel további figyelmet keltve.
 2016 júniusában Xiao  családi okokból kifolyólag külön folytatta útját. Decemberben Zehan elhagyta a csapatot, hogy színészi pályájára koncentrálhasson. 2017 januárjának a végén Gyeoul is a távozás mellett döntött, hogy több energiát fektethessen bele a saját zenéjébe és karrierjébe.
 2017 februárjában 3 új taggal tért vissza a csapat egy single albummal, megy "VENUS" címet viseli. Az új felállás ezt követően májusban tudott bizonyítani a "Flower (You)" című single lemezzel, amelyhez felvették a sokak által szeretett flower boy koncepciót.

➞ Nevük jelentése: a VAV a "Very Awesome Voice" rövidítése


Debütálás dátuma2015. október 31.
ÜgynökségA-TEAM Entertainment
Rajongók neve: Vampz (뱀프)

Szóló: Jacob, Ayno

HIVATALOS:
Hivatalos oldal
Instagram
Facebook
YouTube
Fancafé
Tumblr
Twitter (staff)
Twitter (tagok)
Weibo


Videográfia
Ki kicsoda?


Lee Hongki

18:15 0
Lee Hongki

Lee Hongki (이홍기) egy dél-koreai énekes és színész. Legtöbben a pop/rock banda, az FT.Islandénekeseként ismerik, bár ezen kívül tehetséges színész, dalíró, zeneszerző és tervező is. Első szóló albumát 2015-ben jelentette meg "FM302" címmel, mihez természetesen egy MV is készült. Ezzel párhuzamban Japánban is debütált, mint szóló előadó az "AM302" c. albumával.

Hivatalos szóló debütálás időpontja: 2015. november 18.
Koreai ügynökségFNC Entertainment
Japán kiadóWarner Music Group Japan
Hivatalos rajongói név: Primadonna (ld. FT Island)
Japán neve: イ•ホンギ

⋘⋄⋙
⋘⋄⋙

2015. november 16., hétfő

Ulzzang - Choi Ye Na

18:52 0
Ulzzang - Choi Ye Na


Született: 1988.11.17.
Nemzetiség: koreai

Érdekességek:

◦ AB-s a vértípusa.
◦ Van egy tetkója a bal karján.
◦ Szereti a privát életet, ezért nem sok információt, s képet lehet róla találni.

2015. november 15., vasárnap

Romeo

14:59 0
Romeo
(Balról jobbra: Milo (ex-tag), Yunsung, Minsung, Hyunkyung, Kangmin, Kyle és Seunghwan)
A csapat jelenleg inaktív, Kyle és Kangmin is kötelező katonai szolgálatát tölti.

ROMEO (로미오) egy dél-koreai fiúcsapat, mely a CT Ent. alatt debütált. A csapat 6 tagot foglal magába: Seunghwan, Yunsung, Minsung, Kyle, Hyunkyung és Kangmin. 2015 májusában jelentették meg debütáló albumuk "The Romeo" címen. Hivatalosan az Mnet M!Countdown műsorában debütáltak a 'Lovesick' c. számukkal. Első japán kislemezük 2016 decemberében jelent meg 'So Into U' címmel. Miután a CT Ent. beolvasztásra került, a csapat a HUNUS Ent. menedzselése alá került.
2018 elején derült ki, hogy Milo egy kiskorú rajongót keresett fel az egyik social media felületen, akinek felajánlotta, hogy ha legközelebb egyedül jár Japánban menjen fel a hotelszobájába is. Milo egy kézzel írott levélben kért bocsánatot rajongóitól, s ezt követően be is vonult a seregbe, hogy letöltse kötelező katonai szolgálatát. Az ügynökség akkori álláspontja szerint bevonulásával együtt nem lépett ki a csapatból, ám egy 2019-es videóban a tagok már csak volt tagként említették Milot. 2019-ben Kyle, majd 2020-ban Kangmin is bevonult a seregbe, hogy letöltse kötelező katonai szolgálatát. 2020-ban Yunsungról, Minsungról és Hyunkyungról is kerültek fel új profilképek a színészi karrierjükhöz.

Debütálás dátuma2015. május 7.
Koreai ügynökségHUNUS Entertaiment
Japán ügynökségHY Entertaiment
Hivatalos rajongói névJuliet (줄리엣)
KiáltásYour First Love! We are ROMEO!
Japán nevükロミオ

Videográfia


2015. november 14., szombat

24K

23:33 0
24K

24K (투포케이) egy 5 tagból álló, táncra fókuszáló fiúcsapat, akik 2012-ben debütáltak "Hurry UP" kisalbumukkal a Choeun Ent. égisze alatt. Eredetileg Cory, Sungoh, Kisu és Seokjun alkották a 4K nevű akusztikus bandát, akik már 2012-ben debütáltak egy minialbummal. További két tag - Daeil és Byungho - hozzáadása után debütáltak új formában, mint 24K. Több tagcsere után a csapat jelenleg 5 aktív tagból áll. A csapat nemzetközileg igen szép sikernek örvend, hiszen 2016-ban megtartották első európai koncertjüket, egy évvel később pedig már egy teljes európai turnéra indultak, melyet egy encore turné koronázott! 2017. augusztus 24-én óriási ajándékot kapott a magyar 24U közösség, hiszen a 24K először látogatott el Magyarországra, az Addicted To 'Only You' fanmeeting turné keretein belül. 2019 elején búcsúzott el a csapattól Cory, aki visszavonult a 24K-ből és inkább producerként folytatta karrierjét.

➞  Nevük jelentése: 4K a négytagú, vokál banda neve, mivel tagjai elsősorban az éneklés terén mozognak otthonosan. Daeil és Byungho, a 2 "dancing machine", akikkel a név 24K-ra bővült (= 2 táncos + 4 énekes). Ezzel a módosítással 2K, a 4K párjaként, egy hip-hop albanda lett, de Byungho távozása óta nem tettek közzé semmilyen információt ezzel kapcsolatban. (Nevükben a 24-et így ejtik: [two-four])

Debütálás dátuma: 2012. szeptember 08.
ÜgynökségChoeun Entertainment
Hivatalos rajongói név24U (투포유)
Hivatalos színekGlitter Gold és Yellow Gold
Kiáltásuk2-4-K! Hello, we are 24K!

Albandák4K; 2K
SzólóSooUk

HIVATALOS:


▲▲▲