április 2016 - My k-blog

2016. április 29., péntek

SEVENTEEN

14:30 0
SEVENTEEN

 A SEVENTEEN (세븐틴) egy 13 tagból álló fiúbanda. Ahogyan azt nevük is sejteti a csapat eredetileg 17 gyakornokból állt, ám ebből négyen végül mégsem debütáltak. A debütálás előtt már láthattuk őket a Seventeen TV műsorban, illetve a Seventeen Project keretein belül is közelebb kerülhettek hozzájuk az újdonsült rajongók.
 Első minialbumuk, a "17 Carat" 2015-ben jelent meg, rajta az "Adore U" dallal. Első visszatérésük még ugyanezen év szeptemberére tehető, amikor kiadták 'Mansae' dalukat. 2015 decemberében tartották első koncertjüket, mely "Like Seventeen  Boys Wish" néven futott. Első nagyalbumuk 2016 áprilisában jelent meg "LOVE&LETTER" néven. Hamarosan sor került első koncertturnéjukra is, a "Seventeen 1st Asia Tour 2016 Shining Diamonds"-ra, mely során több ázsiai országot is meglátogattak, illetve Ausztráliába és Új-Zélandra is ellátogattak. 2018 első felében a fiúk Japánban már arénákat töltöttek meg, majd japán debütálásukat is meghirdették.

➞ Nevük jelentése: 13 tag + 3 alegység + 1, a rajongók = 17, azaz 'SEVENTEEN'

Debütálás dátuma2015. május 26.
ÜgynökségPledis Entertainment
Hivatalos rajongói névCARAT (캐럿)
Japán nevükセブンティーン
KiáltásSay the name, SEVENTEEN!
Hivatalos színekRose Quartz (világosrózsaszín) és Serenity (világoslila)

AlegységekHip-Hop UnitVocal UnitPerformance Unit;
SVT LeadersBooSeokSoon
SzólókTHE8, Jun


⋄✩
⋄✩


2016. április 27., szerda

Xiah Junsu

22:06 0
Xiah Junsu
Xiah Junsu (시아준수), a JYJ legfiatalabb tagja, 2010-ben kezdett először szólótevékenységbe. Mivel a koreai piac ekkor korlátolt volt számára, első mini albuma Japánban jelent meg "XIAH" néven. Azóta már Dél-Koreában is sikeresen be tudott lépni a piacra és kiadhatta dalait, köztük a 2015-ös év egyik legnagyobb slágerét, a "Flower"-t is. Színészként is láthattuk már, de mindig visszatért az énekléshez. Több díjat is nyert és számos betétdalt énekelt el, köztük a rendkívül népszerű 'Descendants of the Sun' doramához készült "How Can I Love You?" dallal.

➞ Nevének jelentése: a "Junsu" azt jelenti "kiváló tehetség és bölcs ember", míg a "Xiah" onnan ered, hogy kiejtésében hasonlít koreaiul az Ázsia szóra, ami tehát azt jelenti, hogy nem csupán Dél-Koreában szeretne ismertté válni, hanem az egész kontinensen is.


Egyéni debütálás dátuma2010. május 26.
Koreai ügynökségC-JeS Entertainment
Japán kiadóWarner Music Group Japan
Japán neveキム・ジュンス


↢✬↣
↢✬↣

2016. április 26., kedd

Ki kicsoda? - WINNER

14:18 0
Ki kicsoda? - WINNER

A csapatról bővebben ITT olvashattok. 

EMPTY
https://www.youtube.com/watch?v=gEqlF5N8UMs

Seungyoon

Jinwoo

Seunghoon

Mino

Taehyun

2016. április 23., szombat

BESTie

11:37 0
BESTie
(Balról jobbra: Uji, Hyeyeon, Haeryung, Dahye)
 A BESTie (베스티) egy négy taggal debütált lánycsapat a YBN Entertainment alatt. 2013 nyarán debütált a csapat "Pit-a-Patcímű számával. Dahye kivételével az összes tag része volt a később szép sikernek örvendő EXID lánycsapatnak, ám kiléptek 2 hónap promótálás után, továbbá ügynökséget váltottak, különböző, személyes okokra hivatkozva. Az első mini albumuk, a "Hot Baby" 2014-ben jelent meg, amit nem sokkal követett a második, amely az "I Need You" nevet kapta. 2015 májusában ismételten visszatértek a lányok a "Love Emotion" mini albumukkal.
 2017 szeptemberében vált ki a csapatból Uji és Dahye, ezután pedig Hyeyeon és Haeryung is egyéni tevékenységeikkel folytatták. Uji később a CUROHOLDINGS Ent.-hez szerződtetett, mint szólóénekes és musicalszínésznő.

➞ Nevük jelentése: nevük az angol "bestie" szó, ami legjobb barátot jelent egy rövidebb formában.

Aktív évek20132017
Debütálás dátuma2013. július 11.
Koreai ügynökségYNB Entertainment
Rajongók neve: BESTiny (베스티니)
KiáltásBeside you, BESTie! Hello, we are BESTie!

HIVATALOS:


2016. április 21., csütörtök

2016. április 20., szerda

Twenty

20:16 0
Twenty
Rendező: Lee Byeong-Hun
Író: Lee Byeong-Hun
Producer: Lee Sung-Doo, Lim Ji-Moon
Operatőr: No Seung-Bo
Bemutató dátuma: 2015. március 15.
Játékidő: 115 perc
Műfaj: Fiatalok, barátok, vígjáték, dráma
Nyelv: Koreai
Ország: Dél-Korea


Történet:
Chi-Ho (Kim Woo-Bin), Dong-Woo (Lee Joon-Ho) és Gyung-Jae (Kang Ha-Neul) legjobb barátok a középiskola óta. Most mind 20 évesek.
Chi-Hónak van egy barátnője, So-Min (Jung So-Min), de mindig csak arra gondol, hogyan udvarolhatna más nőknek is. Egy balesetben Chi-Ho elüti Eun-Hyet (Jung Joo-Yeon) és a lány cserébe azért, hogy a ne csukják le, arra kéri, legyen a menedzsere, így viszonylag sok időt töltenek együtt.
Dong-Woo reméli, hogy képregény rajzoló lehet, de a családja rossz anyagi helyzete miatt több részmunkaidős helyen is dolgozik. So-Hee (Lee Yoo-Bi) Gyung-Jae kishúga rajong Dong-Woo-ért.
Gyung-Jae elsőéves egyetemista és reméli, hogy egy nagy cégnél fog dolgozni. Gyung-Jae ekkor találkozik Jin-Joo-val (Min Hyo-Rin), aki úgy tűnik, érdeklődik iránta és a fiú belé szeret.
Mind a három fiú története máshogy alakul, mint ahogy képzelnék ebben a vígjátékban.

2016. április 18., hétfő

Ulzzang - Won Jong Jin

18:22 0
Ulzzang - Won Jong Jin


Becenév: The J
Született: 1983.03.01.
Vértípus: A
Nemzetiség: koreai

Érdekességek:
- A  Hootboom modellje
- Van egy tetoválása a jobb vállán/karján
- Yu Ha Min-hez hasonlóan ő is egy divatmodell
- Részt vett a  "Hallyu Olympics 2011"-en, mint egy F4 másolat
- Egyik álma, hogy a jövőben olyan ruhákat tervezhessen, amiket ő is szívesen hordana